v1

Szakmám során sok párral találkozom, akik úgy döntenek, hogy szeretnének elválni. A “szeretnének” az túlzás, hisz többnyire az egyik el akar válni, a másik bele kényszerül. Ebben az esetben sem könnyű megállapítani, hogy a válni akaró fél az valóban válni akar, illetve a tiltakozó fél tényleg meg akarja menteni a házasságot. Sokszor találkozom dilemmázó felekkel, akik döntenek valahogy, de korántsem biztosak abban, hogy az a jó döntés. Sajnos ebben a döntési folyamatban többnyire egyedül vannak.  Hiába van könyvtárnyi irodalma annak, hogy hogyan mentsük meg a kapcsolatunkat, hogyan kommunikáljunk jól a társunkkal, ha arról nem esik szó, hogy hogyan viselkedjünk emberien a kapcsolat lezárása esetén. Alig van irodalom arra vonatkozóan, amiből egy kapcsolat végét, a válást, az oda vezető utat meg lehetne érteni.

A legfrissebb statisztika szerint, Magyarországon élő, felnőtt lakosság 29 %-a elvált. Ebben még nincsenek benne a formális kötöttségek nélküli kapcsolatokból eredő különválás, amely valószínűleg megduplázná ezt a számot, hisz egyre kevesebb házasságot kötnek. Megdöbbentő adat az is, hogy 2013 évben 36900 házasságkötés volt Magyarországon, de ugyanabban az évben 20000 házasságot bontott fel a bíróság.

Az a helyzet, hogy évente több tízezer olyan nő és férfi van, aki úgy dönt le szeretné zárni a kapcsolatát. Az esetek több, mint harmadában gyerek is született a kapcsolatban. Így évente legalább 60 000 gyerek és felnőtt válik valamilyen formában érintetté. Magyarországon minden harmadik gyermek megtapasztalja élete során a szülei válását, és hogy milyen egyszülős, vagy új szülős családban élni.

Egy házasságot, (vagy nevezzük kapcsolatnak) nem könnyű lezárni, mindkét fél ragaszkodik a saját elképzeléséhez, a saját sérelmeik annyira lefoglalják, hogy nem veszik észre, hogy közben teljesen kifordulnak magukból, és annyi tüskét szúrnak a másikba, amennyit csak lehet, míg egy-egy sündisznóvá válnak, aztán minden mozdulatukkal sebzik egymást és persze saját magukat. Nem tudnak már egymással beszélgetni, így a legtöbb esetben az ügyvédnél, aztán a bíróságon kötnek ki, és azt várják, hogy amiben ők – akik a legjobban ismerik egymást, a helyzetet – nem tudtak megegyezni, abban döntsön egy kívülálló idegen. És hát ahol gyermek is van, legtöbben megfeledkeznek róla. A szülőket senki nem segíti abban, hogy a válást a lehető legjobban bonyolítsák le, vagy hogy odafigyeljenek és megértsék a gyermek ezzel kapcsolatos érzéseit, szükségleteit.

Hiába van rengeteg válás, és látszólag általánosan elfogadott a társadalomban, mégis az érintett személyek úgy érzik, hogy szégyellniük, titkolniuk kell a velük történteket, és hallgatniuk kell róla. Sokkal nagyobb társadalmi érzékenységre lenne szükség, ahhoz, hogy az ilyen helyzetbe kerülő személy merjen beszélni a problémájáról, és merjen szakembertől segítséget kérni.

Mert mi történik? Amikor a környezetünkben valaki válik, valahogy mindenki “segíteni” akar, de mindenki a saját elvei, a saját értékrendje, hozott mintája, vagy különböző sztereotípiák szerint. Az egyik legmeghatározóbb sztereotípia az, hogy a gyerekes szülők akkor is maradjanak együtt, ha nem jönnek ki jól egymással. A magyar felnőttek körülbelül 50%-a vélekedik így. A felnőttek másik fele meg azt vallja, hogy inkább váljanak el a szülők, min hogy folyton veszekedjenek.  Nincs az a személy, akinek ez ne suhant volna át az agyán, amikor azt fontolgatta,hogy el kellene válni. Elég tanulságos, hogy a magyar társadalomban egyformán van jelen a válás elutasítása és a válás elfogadottsága. Sajnos a tudással nem rendelkező segíteni akarók inkább hátráltatják az érintettet a saját válaszának a megtalálásában. “Váláskor sokan sok mindent mondanak, de igazából a szülő az egyetlen, akinek valódi felelőssége van abban, hogy milyen döntést hoz.” (Gyurkó Szilvia)

Az ilyen általánosító vélemények mellett a másik nagy gond, hogy a szülő nem tudja kitől kaphat segítséget ahhoz, hogy a saját helyzetére megoldást találjon, így, mint már említettem az ügyvédtől, a bíróságtól várják a segítséget. Ezek a szakemberek a jogi útvesztőkben segítik őket,  különböző szabályok alapján próbálják egy-egy előre meghatározott skatulyába beleerőszakolni az adott helyzetet. Sajnos kevés olyan szakember van, aki az embereket megfelelően fel tudná készíteni a válásra, illetve gond az is, hogy ezt a kevés szakembert sem veszik igénybe azok, akiknek erre szükségük lenne. Az ilyenfajta segítségkérés képessége a legtöbb esetben hiányzik az emberekből. Ennek, – mint már említettem – az egyik oka, hogy az emberek nagy része még mindig a kudarccal azonosítja, és elítéli azokat, akik ilyen segítséghez folyamodnak.

A válás minőségét az érzelmi intelligencia, a pszichológiai műveltség, valamint a megismert minták határozzák meg.

Felnőtté válni és felnőtt kapcsolatban élni nem könnyű. Nem tudunk olyan képességeket alkalmazni, amelyekre senki nem tanított meg korábban bennünket. Egy jó váláshoz – pont úgy, ahogy egy jó házassághoz – nagyfokú érzelmi intelligenciára van szükség. Annak a képessége, hogy felismerjük a saját és mások érzéseit, és ez alapján reagáljunk. Észrevegyük, hogy abban, ha a társam dühös és dühében megbántott, milyen igénye lehet a hátterében. Sértésre nem a sértés a válasz. Ne forduljunk ki önmagunkból, ne váljunk erőszakossá, se áldozattá. Ez nemcsak a házasságban fontos, hanem akkor is, amikor egy házasságnak vége. Attól, hogy úgy érezzük, házastársként már nincs közünk egymáshoz, még képesnek kell lennünk arra, hogy szülőként együtt tudjunk működni a szülőtársunkkal. Hisz ott van a közös gyermek, aki elsősorban továbbra is közös gyermek, és csak másodsorban elvált szülők gyermeke!

Az igazi traumát nem a válás okozza, hanem a válás alatt átélt viták, veszekedések, játszmák.  

Meg kell tanulnunk, hogy ebben az embert próbáló időszakban, hogyan maradjunk elég jó szülők, a gyermek érzéseinek, szükségleteinek szem előtt tartásával, és a lehető legkevesebb trauma okozásával! Felelős, tudatos szülőként ez kell hogy legyen a legfontosabb célunk!

Ennek érdekében ne féljünk szakember segítségét kérni! A társadalmi megítélésnél sokkal fontosabb, hogy a saját megoldásunk  a saját döntésünkön alapuljon, és valóban a sajátunk legyen! Ha segítségre van szüksége, keressen minket!